logofront.png
2016. december 27. kedd, 16:09 B.E.
TwitterFacebookGoogle bookmark

A jótállási kötelezettség alá eső termékek esetén a vásárló a jótállási igényét a jótállási jeggyel érvényesítheti. Tehát a számla/blokk megléte, vagy hiánya nem lehet feltétele a jótállási igény érvényesítésének.

 

Mit tehetünk ha nincs meg a jótállási jegy csak a számla másolat?

A 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szerint az eladó és a vevő közötti szerződéskötést (vásárlást) bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát, vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

Tehát az eladó abban az esetben köteles foglalkozni a vásárló jótállási igényével, ha az valamilyen dokumentummal (eredeti blokk, számla, elektronikus számla) tudja bizonyítani, hogy a szóban forgó terméket az adott eladótól vette.

A számla/blokk fénymásolatának elfogadhatóságával kapcsolatban még nincs kialakult bírói gyakorlat, a kereskedő hozzáállásán is múlik a jogok érvényesíthetősége. A kereskedőnek azonban lehetősége van visszakeresni hogy a vásárló által bemutatott másolt számlán szereplő adatok egyeznek-e az eredeti számla tartalmával.

 

Mit tehetünk, ha a blokk és a jótállási jegy sincs meg, de a banki tranzakciós bizonylat megvan?

A banki fizetést igazoló bizonylat nem bizonyítja, hogy az adott  terméket a fogyasztó megvásárolta, csak a vásárlás tényét és annak végösszegét igazolja. Ennek bemutatása révén a kereskedő nem kötelezett a szavatossági igények kezelésére. Azonban érdemes a kereskedőtől megérdeklődni, hogy a saját dokumentációjából visszakeresné-e kérésünkre a vásárlást igazoló bizonylat másodpéldányát. Az online pénztárgépekkel rendelkező vállalkozások technikai szempontból nem rendelkeznek a blokk másodpéldányával.

 

Mit tegyünk, ha nincs meg sem a blokk, sem a jótállási jegy?

Ebben az esetben csak az eladó jóindulatán múlik, hogy foglalkozik-e a minőségi kifogásra irányuló panasszal.

Főszabály, hogy a kereskedő a vásárlást igazoló bizonylat bemutatása hiányában nem köteles foglalkozni a minőségi kifogás kezelésével.

 

forrás: nfh.hu

További hasznos információk a Blog bejegyzések menüpontban.


Vásárlói kisokos

Tudja, hogy melyek azok az információk amelyeket mindenképp ellenőriznie kell mielőtt bármit megrendelne az interneten?


Irányelveink

Célunk az elektronikus kereskedelembe vetett bizalom erősítése és a vásárlásokban rejlő kockázatok csökkentése.

Regisztráció

Webáruházak, internetes kereskedők, online értékesítési felülettel rendelkező szolgáltatók részére.